Szóval ez úgy történt, hogy nem volt semmi ötletem a következő részekhez a többi blogban, úgy döntöttem, hogy írok ide egy két sokkal későbbi és kimaradt részt. :) Az unalom sok mindenre képes. :)
Gwen Naplója http://gwennaploja.blogspot.hu/
*Sátorozás* (majd egyszer talán belekerül a történetbe, de még nagyon sokára)
Lassan úgy érzem, hogy utálnak az égiek. Már a harmadik sorozatban, hogy egy teljes éjszakát együtt kell töltenem ezzel a manapság elviselhetetlené vált tuskóval. Remek ráadásul most hideg is van este, úgyhogy ha tetszik, ha nem muszáj egy takaró alatt, közel kell feküdnünk egymáshoz, bár én inkább a megfagyást választanám, csak úgy vagyok vele, hogy nem ér ennyit. Nagy nehezen sikerült elaludnom, de az éjszaka, többször is felkeltem, mivel a szél rettentően fújt és sokszor zavarta meg álmom. Ez viszont csak egy indok volt. A másik, hogy szívem szőrös csücske valahogy párnának, vagy plüss macinak képzelt. Ilyenkor mindig le kellett magamról hámoznom. Sikerül vissza aludnom, de mintha egy másodpercet sem aludtam volna, már fel is keltem, de nem akármire. Végig simított arcomon, majd nyakamon, vállamon, gerincemen.
-Ha lejeb vándorolsz eltöröm mind két kezed. -motyogtam álmosan, mikor csípőmhöz ért.
-Hú, de morcos vagy. -suttogta szelíden fülembe.
-Az arcodat is rendbe tudom rakni. -motyogtam.
-Ne legyél, már ilyen. Végre ketten vagyunk, nem vagy te ember, ha ezt nem akarod kihasználni. -simogatta tovább nyakam.
Jól esett érintése, de akkor se szeretem.
-Bocsi, de attól, még, hogy egy éjszakát, most ismét együtt töltenünk, nem jelent semmit. Ugyanaz a felállás. -mondtam még mindig csukott szemmel.
Kicsit mocorogtam, majd próbáltam pihenni még pár percet, de a hülyéje, nem hagyott. Egy hirtelen és váratlan mozdulattal szembe fordított magával, kezeimet hátam mögött össze fogta, csak úgy, mint lábamat. Próbáltam kiszabadulni, de szabad kezével, még jobban magához húzott, így teljesen meggátolva mozgásom. Szemébe néztem, majd megcsókolt. Egy kicsit engedett szorításán, amit ki is használtam. Kiszabadultam és eltoltam magamtól.
-Most miért vagy ilyen? -kérdezte.
-Mert, ha azt mondom, hogy most nem akkor nem. Meg különben is. Nem fogom a hátába szúrni a barátomnak a "kést". -kezdtem átöltözni.
Elkapta csuklómat és maga alá fordított. Felül, csak fehérnemű volt rajtam, alul viszont nadrág is.
-Hallod eressz már el! -emeltem fel a hangom.
-Gwen, most komolyan már megtettük párszor, ez az egy miért lenne bűn?
-Azért... -fordítottunk szerepet és most én kerültem felülre. -mert akkor mind a ketten szinglik voltunk, most viszont, egyikőnk sem az. Míg az nem volt megcsalás, vagy egyéb, ez az lenne. Amúgy is, most elég puhány vagy.
-Te meg más, mióta vagy ilyen? -kérdezte, de meg sem próbált szabadulni, élvezte, hogy alhasán ülök.
-Amióta mind a ketten kapcsolatban vagyunk.
-És ha nem mondanánk el nekik? -tette kezét derekamra. -Soha sem derülne ki, csak mi ketten tudnánk. Ez lenne a mi kis titkunk. -vándorolt egyre feljebb kezével.
Érintése nyomán kirázott a hideg. A mi kapcsolatunk, olyan barátság extrákkal szerű. Szeretlek, de azért maradj távol tőlem, kivéve, ha én mondom, hogy közelebb jöhetsz. Nagyon jó volt, amikor "együtt" voltunk, de most akkor sem. Keze melltartóm hátához vándorolt tovább és kereste a kapcsot, de nem lelte.
-Ezt elszúrtad. -tettem kezem feje mellé, amitől kicsit hátrébb csúsztam rajta.
Ismét alulra kerültem. Közelebb hajolt hozzám, de testünk nem ért össze. Nyakamat kezdte apró csókokkal és harapásokkal feltérképezni.
-Ne légyszi, hagyj. -mondtam, egy sóhaj kíséretében.
-Gwen, ne csináld már, az agyad tiltakozik, de a tested ég a vágytól. -morogta, minden szót megtoldva egy egy puszival egyre lejjebb haladva nyakam vonalán.
-De mind ketten kapcsolatban vagyunk. -akadékoskodtam, de nem toltam el magamtól.
-Nem tudják meg, tőlem nem és szerintem, te is tudsz titkot tartani. -ért melleim vonalához.
Beleborzongtam érintésébe. Valahogyan, a tudat, hogy tilosban járok, még vonzóbbá tette a dolgokat, mint máskor. Tudtam, hogy úgy nem fog semmit sem, csinálni, ameddig én nem akarom, de igaza volt, tényleg akarom, de magamnak sem merem bevallani. Most újra nyakamnál jár, testem, pedig minden egyes apró csókjára automatikusan reagál. Nem bírtam tovább, majd szétvetett a túlzott közelsége és a vágy, amit keltett bennem. Mikor, számhoz ért és újra megcsókolt, enyhén ráharaptam ajkára, ami egyértelmű válasz volt kérdésére és innentől nem volt megállás...
Tinitörténetek http://almokszerelmesbaratok.blogspot.hu/
*Takarítasz, mert azt mondtam* -> Léna szemszöge
Gwen Naplója http://gwennaploja.blogspot.hu/
*Sátorozás* (majd egyszer talán belekerül a történetbe, de még nagyon sokára)
Lassan úgy érzem, hogy utálnak az égiek. Már a harmadik sorozatban, hogy egy teljes éjszakát együtt kell töltenem ezzel a manapság elviselhetetlené vált tuskóval. Remek ráadásul most hideg is van este, úgyhogy ha tetszik, ha nem muszáj egy takaró alatt, közel kell feküdnünk egymáshoz, bár én inkább a megfagyást választanám, csak úgy vagyok vele, hogy nem ér ennyit. Nagy nehezen sikerült elaludnom, de az éjszaka, többször is felkeltem, mivel a szél rettentően fújt és sokszor zavarta meg álmom. Ez viszont csak egy indok volt. A másik, hogy szívem szőrös csücske valahogy párnának, vagy plüss macinak képzelt. Ilyenkor mindig le kellett magamról hámoznom. Sikerül vissza aludnom, de mintha egy másodpercet sem aludtam volna, már fel is keltem, de nem akármire. Végig simított arcomon, majd nyakamon, vállamon, gerincemen.
-Ha lejeb vándorolsz eltöröm mind két kezed. -motyogtam álmosan, mikor csípőmhöz ért.
-Hú, de morcos vagy. -suttogta szelíden fülembe.
-Az arcodat is rendbe tudom rakni. -motyogtam.
-Ne legyél, már ilyen. Végre ketten vagyunk, nem vagy te ember, ha ezt nem akarod kihasználni. -simogatta tovább nyakam.
Jól esett érintése, de akkor se szeretem.
-Bocsi, de attól, még, hogy egy éjszakát, most ismét együtt töltenünk, nem jelent semmit. Ugyanaz a felállás. -mondtam még mindig csukott szemmel.
Kicsit mocorogtam, majd próbáltam pihenni még pár percet, de a hülyéje, nem hagyott. Egy hirtelen és váratlan mozdulattal szembe fordított magával, kezeimet hátam mögött össze fogta, csak úgy, mint lábamat. Próbáltam kiszabadulni, de szabad kezével, még jobban magához húzott, így teljesen meggátolva mozgásom. Szemébe néztem, majd megcsókolt. Egy kicsit engedett szorításán, amit ki is használtam. Kiszabadultam és eltoltam magamtól.
-Most miért vagy ilyen? -kérdezte.
-Mert, ha azt mondom, hogy most nem akkor nem. Meg különben is. Nem fogom a hátába szúrni a barátomnak a "kést". -kezdtem átöltözni.
Elkapta csuklómat és maga alá fordított. Felül, csak fehérnemű volt rajtam, alul viszont nadrág is.
-Hallod eressz már el! -emeltem fel a hangom.
-Gwen, most komolyan már megtettük párszor, ez az egy miért lenne bűn?
-Azért... -fordítottunk szerepet és most én kerültem felülre. -mert akkor mind a ketten szinglik voltunk, most viszont, egyikőnk sem az. Míg az nem volt megcsalás, vagy egyéb, ez az lenne. Amúgy is, most elég puhány vagy.
-Te meg más, mióta vagy ilyen? -kérdezte, de meg sem próbált szabadulni, élvezte, hogy alhasán ülök.
-Amióta mind a ketten kapcsolatban vagyunk.
-És ha nem mondanánk el nekik? -tette kezét derekamra. -Soha sem derülne ki, csak mi ketten tudnánk. Ez lenne a mi kis titkunk. -vándorolt egyre feljebb kezével.
Érintése nyomán kirázott a hideg. A mi kapcsolatunk, olyan barátság extrákkal szerű. Szeretlek, de azért maradj távol tőlem, kivéve, ha én mondom, hogy közelebb jöhetsz. Nagyon jó volt, amikor "együtt" voltunk, de most akkor sem. Keze melltartóm hátához vándorolt tovább és kereste a kapcsot, de nem lelte.
-Ezt elszúrtad. -tettem kezem feje mellé, amitől kicsit hátrébb csúsztam rajta.
Ismét alulra kerültem. Közelebb hajolt hozzám, de testünk nem ért össze. Nyakamat kezdte apró csókokkal és harapásokkal feltérképezni.
-Ne légyszi, hagyj. -mondtam, egy sóhaj kíséretében.
-Gwen, ne csináld már, az agyad tiltakozik, de a tested ég a vágytól. -morogta, minden szót megtoldva egy egy puszival egyre lejjebb haladva nyakam vonalán.
-De mind ketten kapcsolatban vagyunk. -akadékoskodtam, de nem toltam el magamtól.
-Nem tudják meg, tőlem nem és szerintem, te is tudsz titkot tartani. -ért melleim vonalához.
Beleborzongtam érintésébe. Valahogyan, a tudat, hogy tilosban járok, még vonzóbbá tette a dolgokat, mint máskor. Tudtam, hogy úgy nem fog semmit sem, csinálni, ameddig én nem akarom, de igaza volt, tényleg akarom, de magamnak sem merem bevallani. Most újra nyakamnál jár, testem, pedig minden egyes apró csókjára automatikusan reagál. Nem bírtam tovább, majd szétvetett a túlzott közelsége és a vágy, amit keltett bennem. Mikor, számhoz ért és újra megcsókolt, enyhén ráharaptam ajkára, ami egyértelmű válasz volt kérdésére és innentől nem volt megállás...
Tinitörténetek http://almokszerelmesbaratok.blogspot.hu/
*All I Want Is You* -> Ed szemszöge
Az idő lassan már fél tizenkettőre járt, amikor az utcán sétálva az egyik klubból hangos zene szűrődött ki. Régen voltam már bárhol is csak úgy, hogy uccu neki, aztán bulizzunk. Főleg nem egyedül, meg különben sincsen kedvem még vissza menni. Ezzel az elgondolással egyenes irányt vettem a Le Paris nevű hely felé. A klubba belépve egyszerre több hatás is ért, ami először kellemetlennek és furcsának hatott, de mire átverekedtem magam a táncoló heringtömegen a pultig, meg is szoktam. Azt kértem, ami először eszembe jutott, tulajdon képen, nem értettem, hogy hallja a pultos nő, mikor a saját hangomat nem hallottam. Néhány perc múlva meg is kaptam italom és egy húzással meg is ittam. Ahogy csorgott le torkomon érezem, ahogyan marja, égeti végig. A kellemetlen érzéstől kicsit elhúztam számat, de hamar el is múlt. Most a fejem kezdett bizseregni, valami erőset kérhettem, vagy nagyon nem vagyok hozzá szokva az alkoholhoz, ki tudja. Kicsit kémleltem a tömeget. Egy fiatal húszon éves lány lépett közvetlen mellém a pulthoz és kért valamit, majd észre vette, hogy nézem. Elmosolyodott és intett, majd vissza fordult a pultoshoz. Én azonban tovább néztem. Haja hosszú hullámos barna volt benne kék és kicsit fehéres-barna csíkokkal, öltözéke egyszerű, nem túl kihívó vagy feltűnő. Egy színes topp és rajta egy bővebb döntött vállas felső. Nadrág, sima egyszerű szűk fejhete farmer, cipő pedig színes convers. Hátra tűrte szemébe lógó haját, és látszólap melege volt, mivel legyezni kezdte arcát, miközben itta az általa kért italt. A zene kicsit lehalkult, mivel kezdődött a következő szám. Kihasználva az alkalmat, megkérdeztem a még mindig mellettem lévő lányt, hogy van-e partnere, de azt mondta nincsen, így felkértem egy táncra. Régi klasszikus kezdődött. Enrique Iglesias és Ludacris Tonight I'm loving you száma. Az egy táncból kettő, majd három, négy és még nagyon sok lett. Beszélni nem igen beszéltünk, mivel a zene túl hangos volt az ilyen fajta tevékenységhez. Hajnali három körül járhatott, mikor kiléptünk a klubból, mindketten kissé kótyagosan, de teljes öntudattal, inkább csak vidám hangulatúak voltunk. Kiderült, hogy a ház, ahol lakik útba esik a szállodával, így elkísértem. Az ajtónál megálltunk.
-Nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy megismertelek... -a nevét akartam mondani, de rájöttem, hogy még nem is tudom, ezt azonban ő is észre vette és közbe vágott, mielőtt megkérdeztem volna.
-Evy. A nevem Evy. -mosolygott.
Egyből tudtam ki ő és rajta is látszott, hogy felismert, de nem tudja mit lépjen. Én jobb ötlet híján befejeztem mondatomat.
-Jól éreztem magam, örülök, hogy megismertelek Evy. -mondtam és eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. -Esetleg holnap, bár az időt elnézve inkább ma lenne kedved egy ebédhez, vagy délután sütihez?
-Ebédre, már elígérkeztem, de a sütiben benne vagyok. -mosolygott.
-Rendben, akkor hol találkozzunk? -kérdeztem.
-A Café de Flore-ben. Az a Rue Saint-Benoît-on van. -magyarázta.
-Rendben, akkor ott találkozunk 3 körül.
-Az tökéletes. Köszönöm a meghívást... -szintén gondban volt a névvel, de csak tettette, ebből levettem, hogy belement a játékba.
-Edward, de inkább, csak simán Ed.
-Akkor köszönöm a meghívást csak simán Ed. Holnap, bocsánat ma a kávézóban 3-kor.
-Hát akkor jó éjszakát. -köszöntem el.
-Inkább jó reggelt. -mondta lágyan és kézfogásra nyújtotta kezét.
Megfogtam kezét, de nem zárni kezdtem, hanem kézfejét felfordítottam és apró puszit adtam rá.
-Háromkor. -engedtem el kezét és elsétáltam.
Pár perccel később hallottam magam mögött az ajtó csukódását. Boldog voltam, újra, mint még talán soha. A lelkem körülöttem ugrált a boldogságtól, de testem csak monoton ment előre...
Az idő lassan már fél tizenkettőre járt, amikor az utcán sétálva az egyik klubból hangos zene szűrődött ki. Régen voltam már bárhol is csak úgy, hogy uccu neki, aztán bulizzunk. Főleg nem egyedül, meg különben sincsen kedvem még vissza menni. Ezzel az elgondolással egyenes irányt vettem a Le Paris nevű hely felé. A klubba belépve egyszerre több hatás is ért, ami először kellemetlennek és furcsának hatott, de mire átverekedtem magam a táncoló heringtömegen a pultig, meg is szoktam. Azt kértem, ami először eszembe jutott, tulajdon képen, nem értettem, hogy hallja a pultos nő, mikor a saját hangomat nem hallottam. Néhány perc múlva meg is kaptam italom és egy húzással meg is ittam. Ahogy csorgott le torkomon érezem, ahogyan marja, égeti végig. A kellemetlen érzéstől kicsit elhúztam számat, de hamar el is múlt. Most a fejem kezdett bizseregni, valami erőset kérhettem, vagy nagyon nem vagyok hozzá szokva az alkoholhoz, ki tudja. Kicsit kémleltem a tömeget. Egy fiatal húszon éves lány lépett közvetlen mellém a pulthoz és kért valamit, majd észre vette, hogy nézem. Elmosolyodott és intett, majd vissza fordult a pultoshoz. Én azonban tovább néztem. Haja hosszú hullámos barna volt benne kék és kicsit fehéres-barna csíkokkal, öltözéke egyszerű, nem túl kihívó vagy feltűnő. Egy színes topp és rajta egy bővebb döntött vállas felső. Nadrág, sima egyszerű szűk fejhete farmer, cipő pedig színes convers. Hátra tűrte szemébe lógó haját, és látszólap melege volt, mivel legyezni kezdte arcát, miközben itta az általa kért italt. A zene kicsit lehalkult, mivel kezdődött a következő szám. Kihasználva az alkalmat, megkérdeztem a még mindig mellettem lévő lányt, hogy van-e partnere, de azt mondta nincsen, így felkértem egy táncra. Régi klasszikus kezdődött. Enrique Iglesias és Ludacris Tonight I'm loving you száma. Az egy táncból kettő, majd három, négy és még nagyon sok lett. Beszélni nem igen beszéltünk, mivel a zene túl hangos volt az ilyen fajta tevékenységhez. Hajnali három körül járhatott, mikor kiléptünk a klubból, mindketten kissé kótyagosan, de teljes öntudattal, inkább csak vidám hangulatúak voltunk. Kiderült, hogy a ház, ahol lakik útba esik a szállodával, így elkísértem. Az ajtónál megálltunk.
-Nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy megismertelek... -a nevét akartam mondani, de rájöttem, hogy még nem is tudom, ezt azonban ő is észre vette és közbe vágott, mielőtt megkérdeztem volna.
-Evy. A nevem Evy. -mosolygott.
Egyből tudtam ki ő és rajta is látszott, hogy felismert, de nem tudja mit lépjen. Én jobb ötlet híján befejeztem mondatomat.
-Jól éreztem magam, örülök, hogy megismertelek Evy. -mondtam és eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. -Esetleg holnap, bár az időt elnézve inkább ma lenne kedved egy ebédhez, vagy délután sütihez?
-Ebédre, már elígérkeztem, de a sütiben benne vagyok. -mosolygott.
-Rendben, akkor hol találkozzunk? -kérdeztem.
-A Café de Flore-ben. Az a Rue Saint-Benoît-on van. -magyarázta.
-Rendben, akkor ott találkozunk 3 körül.
-Az tökéletes. Köszönöm a meghívást... -szintén gondban volt a névvel, de csak tettette, ebből levettem, hogy belement a játékba.
-Edward, de inkább, csak simán Ed.
-Akkor köszönöm a meghívást csak simán Ed. Holnap, bocsánat ma a kávézóban 3-kor.
-Hát akkor jó éjszakát. -köszöntem el.
-Inkább jó reggelt. -mondta lágyan és kézfogásra nyújtotta kezét.
Megfogtam kezét, de nem zárni kezdtem, hanem kézfejét felfordítottam és apró puszit adtam rá.
-Háromkor. -engedtem el kezét és elsétáltam.
Pár perccel később hallottam magam mögött az ajtó csukódását. Boldog voltam, újra, mint még talán soha. A lelkem körülöttem ugrált a boldogságtól, de testem csak monoton ment előre...
Az utca lánya http://az-utca-lanya.blogspot.hu/
*Nélküled nincs értelme élnem* -> Espi szemszöge
Az eső cseppek lassan és halkan hullanak, akár csak könnyem, mintha az idő is lelassult volna. Szívemben halk és szomorú zene szól. Korom fekete koporsó. Lassan mellé sétálok. A magammal hozott egyetlen szál vörös rózsát óvatosa helyezem tetejére. Mintha mellettem állna, de tudom, hogy ő elment és többé nem jön vissza. Teste mellettem fekszik, élettelen, mozdulatlan, ridegen. Pedig milyen élettel teli, eleven és meleg volt, mintha örök tűz égett volna benne, a remény tüze. Ő egymaga többet adott nekem, mint bárki e Földön. Lám milyen kegyetlen is az élet. Azt viszi el kinek legtöbb joga lenne élni, szeretni és boldognak lenni. Kezem a koporsón nyugtatom, ami lassan kicsusszan alóla és elsüllyed mélyen a föld alá, ahol pihen örökkön örökké. Egy föld halom és fejfa, ennyi jut a jó és tiszta szívű embernek. Fekete fejfa, rajta ezüstös betűkkel:
Juan Fernandez
1994-2015
Nyugodj békében
21 év. Ez járt neki. 21 év ez életben, aminek nagy részében csak szenvedett. Hiszen, csak most kezdett igazán élni. Az egyetlen, aki megérdemelte az életet, tőle vetted el. Miért, nem engem büntettél a halállal, sok rosszat tettem, szembe szálltam a törvénnyel az egész emberi léttel. Mit ártott ő neked, ki egyszer sem vétkezett, csak mindenkinek segített, még ha semmije sem volt, de ő akkor is mindent a másiknak adott. Hát mond, ki érdemli meg az életet, ha ő nem. De én miről is beszélek? Hisz azt sem tudom mi az élet, már nem. Nélküle nincsen értelme élnem, hisz az egyetlen, ki miatt, most is itt vagyok eleven, az ő, de te tudod, hisz figyeltél minket. Láttad múltunkat, minden együtt töltött pillanatunkat, vitáinkat és örömünket. Mit magyarázok én neked? Te többet tudsz rólunk, mit én mesélni tudnék. Róla, rólam, rólunk. Külön utakon jártunk, de mindig össze fogtuk és egymásra találtunk. Újra itt vagyok, ahol jó pár éve kezdődött közös történetünk. Mostanra az árvaház omladozik, oszlik, mint a kártyavár és tűnik a feledés homályába, mint a halott lelkek az idő múlásával. Itt kezdődött minden, a szoba, ahol az élet ébredt, és két gyermekkor élt régen. De erre már csak egy valaki emlékszik, mindenki elfeledte. Velünk is ez lesz, halál, majd valaki emlékszik ránk, de pár év múltán feledésbe merül, mindenkivel ez lesz. Akkor mi értelme az életnek, ha csak a hősökre emlékeznek? Bajnokokra, kiknek szíve kőből van. Nem tudják kik a hősök, tiszta szívű, meleg lelkű emberek, akik szabályok nélkül törvényeket tisztelve, kitagadva és bujkálva élnek. Nélküle nincs értelme az életnek. Törékeny kicsit élet, egy apró penge a megfelelő helyen és mindennek vége. Minden megvan. Kezem kezemre simul, közte az üzenet, hogy nélküle nincs értelme az életnek, csak vele, hát követlek. Fájdalom a csuklóbon, de nem kellemetlen, inkább a megváltás reménye. Forró vörös vér folyik tenyeremen, kezemen, majd padlóra hullik és szétfolyik fekete foltot hagyva maga után, ami később cseppből, folttá és végül tócsává bővül. Testemből kiszáll az erő, mámoros érzés kerít hatalmába. A bánat elillan és minden szebb lesz. Szemem lecsukódik, de szám utolsó üzenetre nyílik.
-Ha van értelme, mutasd meg, ha nincs engedj had menjek...
Először sötét, majd világos lesz, meleg és vidám helyre érkezem, már semmitől sem kell félnem. Ott áll ő és köszönt, de nem vidáman. Üzenettel érkezett, hogy van értelme az életemnek...
*Takarítasz, mert azt mondtam* -> Léna szemszöge
-Esetleg, nem jutna eszedbe, hogy bármikor is segíts nekem a házi munkában? -kérdeztem.
-Nem. Az a nők dolga, de ezt már megtanulhattad volna 310 év alatt. -olvasta tovább az újságot a kanapén.
-Mi az, hogy "ezt már megtanulhattad 310 év alatt"?! -törött darabokra a bennem lévő képzeletbeli idegmérő. -Már megbocsájts, de nem vagyok, se a bejáró- se a takarítónőd! -emeltem fel a hantomat.
-Akkor meg minek takarítasz? Holnap hívok másik takarítónőt. -vetette oda félvállról.
-Persze. Aztán, majd az sem fog dolgozni, mert egész nap téged kell, hogy szórakoztasson, aztán három nap után megunod és kiszivattyúzod. -dünnyögtem.
-Bajod vele? -lapozott egyet az újságon.
-Igen van, mert a ház lassan kezd egy szemétdombra hasonlítani. A következő takarító, amikor meglátja az előszobát sikítva fog elrohanni. Meg különben is még Rosalin is itt van az oszló szagtól már nekem is kezd hányingerem lenni. -fordultam vissza a szemetes zsákokhoz, amibe dobáltam a már felismerhetetlenné rohadt dolgokat.
-Ha már úgy is takarítasz, akkor az is belefér.
-Meg a francokat! Te etted, te takarítod el, én sem szoktam azt mondani, hogy légyszi takarítsad már el a vacsim maradékát. -mondtam finnyás hangon.
-Mi az, hogy "ezt már megtanulhattad 310 év alatt"?! -törött darabokra a bennem lévő képzeletbeli idegmérő. -Már megbocsájts, de nem vagyok, se a bejáró- se a takarítónőd! -emeltem fel a hantomat.
-Akkor meg minek takarítasz? Holnap hívok másik takarítónőt. -vetette oda félvállról.
-Persze. Aztán, majd az sem fog dolgozni, mert egész nap téged kell, hogy szórakoztasson, aztán három nap után megunod és kiszivattyúzod. -dünnyögtem.
-Bajod vele? -lapozott egyet az újságon.
-Igen van, mert a ház lassan kezd egy szemétdombra hasonlítani. A következő takarító, amikor meglátja az előszobát sikítva fog elrohanni. Meg különben is még Rosalin is itt van az oszló szagtól már nekem is kezd hányingerem lenni. -fordultam vissza a szemetes zsákokhoz, amibe dobáltam a már felismerhetetlenné rohadt dolgokat.
-Ha már úgy is takarítasz, akkor az is belefér.
-Meg a francokat! Te etted, te takarítod el, én sem szoktam azt mondani, hogy légyszi takarítsad már el a vacsim maradékát. -mondtam finnyás hangon.
-És akkor mi van? Most meg tudod tenni, én minek piszkoljam össze magam, ha amúgy is te már be vagy öltözve.
-Csak tájékoztatlak, hogy kettő perc alatt át tudsz kényelemes tempóban öltözni.
-Nem érdekel, te, majd megcsinálod.
-Jó, felőlem, de a házi munka alól, nem húzod ki magad, ilyen könnyen. Fogsz még te takarítani. -forgattam gonosz dolgokat a fejemben.
-Pedig békélj meg a gondolattal, mert én nem takarítok az egyszer biztos.
-Nekem, jó, de én előre szóltam.
Csak megrázta a fejét és olvasott tovább. Estére végeztem a teljes ház kitakarításával, a zsákok száma, amik színültig voltak tele furábbnál furább dolgokkal, ütötte a 10-et. Amiket odafent szedtem össze, szépen bevittem John szobájába, ahol azelőtt, még sohasem jártam. Érdekes volt, vagy legalábbis nem gondoltam volna, hogy így néz ki. Régi stílusú, de mégis modern. Rengeteg kép, könyv, kazetta, cd, bakelit lemez, minden, amire egyáltalán nem számítottam, pontosabban semmi ötletem nem volt, hogy mi lehet odabent. Annak, pedig, hogy miért nem jártam még eddig a szobájában, az az oka, hogy ez a mondott magán terület, ami szent és sérthetetlen. Ha valami kell a másiknak, kihívja, vagy ha valami kell, akkor szól, ha meg valaki, akkor ott a vendég szoba, csak mert már ilyen is előfordult nem is egyszer. Szépen, elegánsan, de mégis figyelem felkeltően felöltöztem és közben elfogyasztottam zacskós 0-ás vacsimat. Ez pár percet vett csak igénybe. Lementem a nappaliba, majd megfogtam a zsákoknak egy részét és John elé álltam, aki végig mért teljes testemen, ahogyan arca mutatta, tetszett neki, amit lát.
-Ezeket vigyed el a legmesszebb levő szemét lerakó helyre, jó? Max öt percedet veszi igénybe. -mondtam.
-Ez a ruha, jobban áll, mint a takarítós. Mindjárt neked esek itt a nappaliban, annyira szexi vagy benne. -méregetett tovább.
-John, ezeket vigyed, el a szemétlerakó helyre, megértetted? -kérdeztem emeltebb hangon.
-Csak tájékoztatlak, hogy kettő perc alatt át tudsz kényelemes tempóban öltözni.
-Nem érdekel, te, majd megcsinálod.
-Jó, felőlem, de a házi munka alól, nem húzod ki magad, ilyen könnyen. Fogsz még te takarítani. -forgattam gonosz dolgokat a fejemben.
-Pedig békélj meg a gondolattal, mert én nem takarítok az egyszer biztos.
-Nekem, jó, de én előre szóltam.
Csak megrázta a fejét és olvasott tovább. Estére végeztem a teljes ház kitakarításával, a zsákok száma, amik színültig voltak tele furábbnál furább dolgokkal, ütötte a 10-et. Amiket odafent szedtem össze, szépen bevittem John szobájába, ahol azelőtt, még sohasem jártam. Érdekes volt, vagy legalábbis nem gondoltam volna, hogy így néz ki. Régi stílusú, de mégis modern. Rengeteg kép, könyv, kazetta, cd, bakelit lemez, minden, amire egyáltalán nem számítottam, pontosabban semmi ötletem nem volt, hogy mi lehet odabent. Annak, pedig, hogy miért nem jártam még eddig a szobájában, az az oka, hogy ez a mondott magán terület, ami szent és sérthetetlen. Ha valami kell a másiknak, kihívja, vagy ha valami kell, akkor szól, ha meg valaki, akkor ott a vendég szoba, csak mert már ilyen is előfordult nem is egyszer. Szépen, elegánsan, de mégis figyelem felkeltően felöltöztem és közben elfogyasztottam zacskós 0-ás vacsimat. Ez pár percet vett csak igénybe. Lementem a nappaliba, majd megfogtam a zsákoknak egy részét és John elé álltam, aki végig mért teljes testemen, ahogyan arca mutatta, tetszett neki, amit lát.
-Ezeket vigyed el a legmesszebb levő szemét lerakó helyre, jó? Max öt percedet veszi igénybe. -mondtam.
-Ez a ruha, jobban áll, mint a takarítós. Mindjárt neked esek itt a nappaliban, annyira szexi vagy benne. -méregetett tovább.
-John, ezeket vigyed, el a szemétlerakó helyre, megértetted? -kérdeztem emeltebb hangon.
-Eddig hol tartottad, ezt a ruhádat? Kár lenne széttépni, inkább magadtól vedd le.- morogta.
A fejére borítottam az összes kezemben lévő zsák tartalmát.
-Most már hajlandó vagy rám figyelni? -kérdeztem.
-Ezért megnyúzlak. -nézett rám gyilkos szemekkel.
-Pápá. -mondtam és már el is tűntem, mielőtt cselekedhetett volna.
Mikor már biztosra vettem, hogy nincsen a közelben, megálltam és körbenéztem.
-Ez még csak a kezdet drágaságom. -mondtam és szemeim előtt fellibegett a kép, amit a szobájában csináltam és a szituáció, amikor meglátja, asszem egy két napig nem megyek vissza.
Mosolyogva ballagtam tovább, majd az első szórakozó helyre belépve játszótárs után kezdtem nézni. Hamar meg is lett. Egy jó darabig elvoltam vele, majd miután biztosra vettem, hogy másnap találkozunk és megvan a vacsim, ami végre nem tasakos, odább álltam. Az úti cél a másik kedvenc vámpírom lakása volt. Edward Bloosbeville-é.
